
Megtörténhet, hogy egy pillanat alatt tönkremegy az életed, elveszíted az önmagadba vetett hitet, és minden stabil pontod megszűnik! Egyszercsak összeomlanak a dolgok és már semmi nem úgy van, mint ahogy addig volt, megszűnik minden, amiben addig hittél.
Mitől lehet ez?
Boldogan és nyugodtan telnek a napjaid, dolgozol, van egy életed, aztán a párod beállít azzal, hogy elköltözik, mert mást szeret.
Egy rideg, tárgyilagos bejelentés. Hidegzuhany. És te ezt észre sem vetted! Elhessegetted a jeleket. Megmagyaráztad magadnak és a világnak, hogy „az nem is úgy volt” és találtál rá más jó okokat és nem vetted komolyan a vészjelzéseket.
Az is előfordulhat, hogy jól mennek a dolgaitok a pároddal, majd egy napon beállít az anyósod, aki lehet, hogy épp rossz kedvében van, kioszt téged, hogy mennyire rossz feleség, vagy rossz férj vagy, szerinte a dolgaid romokban vannak, a munkád nem ér semmit, elhord téged mindennek, neked pedig arra sincs időd, hogy felocsúdj. Az anyósod már el is ment, majd a párod közli, hogy az anyukájának valójában igaza van. Hidegzuhany. Már megint. Nem értesz semmit az egészből, csak dühöt, csalódottságot érzel, és a könnyeiddel küszködsz.
Az is előfordulhat, hogy egyik napról a másikra hirtelen elveszíted a biztosnak hitt állásod. Nem is gondoltad, egyáltalán nem számítottál rá, mégis téged tettek fel az elbocsájtandók listájára. Hirtelen nem tudod mi lesz, fogalmad sincs, hogyan tovább.
Egy ilyen hirtelen jött veszteségre jó példa lehet még egy szeretett személy elvesztése, amely hasonlóan sokkolóan tud hatni az emberre. Ezek a dolgok nagyon gyorsan és nem várt módon történnek meg velünk. Pont ettől annyira sokkolóak. Bár csak egy kicsit lassabban tudnának jönni! Akkor talán jobban fel tudna rájuk készülni az ember. Mint amikor lassított felvételt látsz egy filmben: látod ahogy lendül a lassított ökölcsapás vagy repül a pofon, egészen lassan száll a főhős arca felé. Ha lassan jön, könnyű előle kitérni. Ez menti meg a főhőst.
Amikor kicsúszik a talaj a lábad alól, akkor kell valami kapaszkodó, egy mankó, valami ami segít abban, hogy túléld a veszteség fájdalmát, a csalódottságot, a hirtelen jött csapást. Kell egy barát, egy társ, aki meghallgat, vagy egy közösség, ahová elmehetsz. Még az is jó, ha van egy könyv, amihez nyúlsz, bármi, ami kihúz a bajból.
Nagyon rossz megoldás lehet mankó gyanánt a drog, az alkohol vagy egy nem várt szerelmi kapcsolat a párod mellett.
Ami a párkapcsolatokat érinti, ez utóbbi a leggyakrabban előforduló eset. És nem kellenek drámai helyzetek ahhoz, hogy az ember azt érezze, hogy kicsúszott a lába alól a talaj. Amikor betelik a pohár, akkor valójában kapcsolatban lévő egyik fél feladja a dolgot. Elengedi az egészet. Ez már a zuhanás maga. Ez a talajvesztés és ez a stabilitás elvesztése. A különbség az, hogy az egyik gyorsan történik a másik lassabban. Az érzés és a végeredmény teljesen hasonló. Lehet, hogy már évek óta kéri a párját, hogy csináljanak valamit közösen, dolgozzanak a kapcsolaton, mert az nem tart sehová. A párja viszont nem tesz semmit. Nem lép, nem veszi komolyan, minden kérés süket fülekre talál. És egyszer csak elpattan a húr, elszakad a cérna, betelik a pohár. Jön a hidegzuhany… Maga a húrszakadás egy pillanat alatt történik meg, de megelőzi sok évnyi lassan felgyülemlett csalódottság.
És ez az a pont, ahol valahogy mintha az univerzumból törvényszerűen „jönne a segítség” egy olyan személy képében, aki odafigyel, meghallgat, csodál, és szeret, és minden kívánságodat lesi. Nagyon jó kapaszkodónak tűnik ez a megoldás, és az ember szinte észrevétlenül sodródik bele a szerelembe, így menekülve meg a saját párkapcsolati nehézségeitől.
AZ EZZEL KAPCSOLATOS VIDEÓT ITT TUDOD MEGNÉZNI!
De tudjuk, hogy ez nem megoldás, mert csak még nagyobb bajok keletkeznek egy ilyen afférból.
Minek kellene hát történnie? Egy ilyen helyzetben pontosan a párodra van szükség. Az ő odafigyelése, törődése, megértése, és segítő keze fog kihúzni a bajból. És az őszinteség.
Ha látod, hogy baj van, kommunikáld felé az érzéseidet! Ha kell újra és újra.
Ha pedig a másik oldalon vagy és látod, hogy a párod nagyon szenved valamitől, akkor adj neki megértést, türelmet, segítséget, és addig beszélgessetek, amíg túljut a bajokon, vagy együtt megoldjátok azokat. Mielőtt elpattan az a bizonyos húr.
Egy párkapcsolat attól jó, hogy a problémákat együtt oldjátok meg, a bajokon együtt mentek keresztül. Ha nem így tesztek, akkor soha nem váltok igazán csapattá.
Töltsd ki az ingyenes Párkapcsolati Tesztet és tudd meg, hol tart a kapcsolatod!
Szeretettel: Edit